2006 Március 15

Tíz évvel ezelőtt léptél be az életembe…

Te!Igen Te G.D.L.!!!!

 

Bárcsak vissza tudnék menni az időben arra a napra, mikor először találkoztunk.. hogy aztán elsétálhassak melletted mint akárki más.Ebben az egyben egyetértünk hogy így lett volna mindkettőnknek a legjobb. Te most imádott Zsuzsikáddal már régen Kanadában élnél gazdagon és tőled lenne a Tökéletes Nő mindhárom gyermeke.Én?Édes mindegy,én úgyis feltaláltam volna magam még tán jobban is.Hisz nekem nincs szükségem senki védelmére,nem kérincsélek senki támogatásáért.Úgyis minden út Rómába vezet és vagy itt vagy odahaza belebotlok az “ikertestvéredbe”.Csak azt sajnálom előbb találkoztam veled mint Vele.Pedig Ő a honfitársam és nem te. Lényegtelen,de ami fontos:már ennyi év után nem gyűlöllek.És tudod miért nem?Találkoztam nálad jóval rosszindulatúbb emberekkel akik sokkal többet ártottak nekem mint te.Ebben neked tökéletesen igazad van de van itt más is:csak szánni tudlak téged és a hozzád hasonló jellemtelen, arcoskodó senkiket akik attól valakik hogy másokat kicsinálnak utána jót röhögnek a markukba és sztároltatják magukat hozzájuk hasonló csicskákkal.Ja és nincs időm gyűlölködni hiszen már itt van akit szerethetek és aki megérdemli hogy szerethessem.Ezen az egy napon megemlékezem rólad,hiszen ennek már kereken tíz éve.Egyébként meg nem vagyok kertész hogy gyökerekkel foglalkozzam.

 

Ez voltál te nekem….

Vera legjobb barátja

Veronika,akit mindenki Ördögfiókának csúfolt túlzott elevensége végett minden alkalommal, amikor elment a templom előtt, beköszönt:
– Szia, Jézus, Vera vagyok!
Amikor a pap ezt meghallotta, megszidta a tiszteletlenségéért, de a kislány továbbra is folytatta a fura üdvözlést.
Egyszer éppen az úton ment át, amikor nagy sebességgel száguldva feltűnt egy autó, és úgy látszott, mindenképpen elüti Veronikát.
Az autó csikorogva fékezett, és a járókelők ámulatára a leány sértetlenül állt a kocsi mellett.
– Mi történt, hogyan úsztad meg? – kérdezték tőle.
– Nem én csináltam – mondta a kislány. – Egyszer csak itt termett egy ember, és azt mondta: „Szia Vera, Jézus vagyok!” – és elrántott az útból.

Gyilkos-Tó

Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökény fekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye.

Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy szemük összevillant- és mert a szerelem hirtelen jön a szíven üt, mint a villám- megszerették egymást.

A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legény elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét.

Esténként mikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajozástól, fájdalmas szép énektől.

Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele mint szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt.

Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta a szemét a világ. Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget és földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát.

Hajnalban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt még a pásztort is nyájastól, aki a szembelevő hegyoldalon legeltetett.

Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket.

A völgyet ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patak zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat. A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amelynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai.

A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat.

Így lett a hegy halálából ez élet vize.

Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza rád…